Wa_ll: Az M Studio nemzetközi koprodukciójának bemutatója

Izgalmas nemzetközi együttműködésben vett részt idén ősszel az M Studio: a Frenák Pál Társulattal és a Trafó Kortárs Művészetek Házával közösen hozták létre a Wa_ll c. előadást, amelynek bemutatója november 1-én és 2-án volt a budapesti Trafóban. A koprodukció előzményeként fontos megemlíteni a szintén Frenák Pál rendezésében készült To_R c. előadást az M Studio repertoárjából, amely 2017-es bemutatója óta töretlen sikernek örvend, több mint 20 alkalommal játszották, a sepsiszentgyörgyi előadások mellett hét állomásos belföldi turnén vettek részt, továbbá a legrangosabb hazai színházi szemlére, a 28. Országos Színházi Fesztiválra (FNT – Festivalul Național de Teatru) is meghívást kaptak.

Az előadás sikere folytatásra inspirálta az M Studiót és a rendező-koreográfust, Frenák Pált, így született meg az új koprodukció ötlete. A Wa_ll c. előadásban a két társulat művészei – az M Studiós színészek és Frenák Pál táncosai – immár együtt lépnek színpadra, a színház és a tánc organikus együttlétezését is kutatva. A próbafolyamat egy része Budapesten zajlott, az ottani premiert követően Sepsiszentgyörgyön folytatták a közös munkát, hisz további három M Studiós színésszel egészült ki az alkotócsapat.

A Wa_ll új arcok, új energiák találkozása, ahol az eltérő társadalmi, kulturális és szociális hátterű előadó-művészek alkotói munkái egyéni művészi elgondolásaik mentén, fragmantenként épülnek egymásba, a rubikkocka elve szerint. A sepsiszentgyörgyi változatban az M Studio csapatából Deák Zoltán, Polgár Emília, Gáll Katalin, Szekrényes László és Veres Nagy Attila működnek közre, a Frenák Pál Társulatból pedig Esterházy Fanni, Lőrincz Emma és Maurer Milán lépnek színpadra. A produkció két külföldi táncossal kiegészülve válik még inspirálóbb nemzetközi együttműködéssé: színpadra lépnek a portugál Anibal dos Santos valamint az ír Eoin MacDonncha táncművészek – utóbbival a Frenák Pál Társulat Lutte c. előadásában találkozhatott már a sepsiszentgyörgyi közönség.

A W_all vizsgálja a mai aktuális feszült világot, mégsem egy kórképet rajzol direkt módon, hanem egy asszociatív, gondolkodásra serkentő, színes univerzumot tár fel, melyben minduntalan a józan emberi gondolkodás magját kutatja. Az előadás ehhez eszközként tudatosan használ fel klisészerű képeket, filmszerű bevillanásokat, sport-utalásokat egyfajta progresszív cinema-koreográfiai síkra húzva a különböző részeket. Miközben a falak által megidézett történelmi örökség indirekt módon jelenik meg, a konkrét idézetektől elemelkedve az előadás az ezek mögött működő emberi, lelki folyamatokban rejlő azonosságra fókuszál. „Frenák általában nem kíméli a nézőt. Olyan, mint a jó sebész, gyakran sebeket vág, bizony akár tapicskol, matat bennük, de aztán igyekszik bevarrni, gyógyítani. Festői színpadi képei, rafináltan látványos világítási effektusai, melyekkel fantasztikusan tud testeket kiemelni a térből, vagy akár a pillanat tört része alatt el is tüntetni, felkavaróak ugyanúgy tudnak lenni, mint engesztelőek.” – fogalmaz Bóta Gábor kritikus az előadás budapesti premierje kapcsán.

A táncelőadás rendező-koreográfusa, a koncepció és szcenika megalkotója Frenák Pál. A zenét Gryllus Ábris és Farkas Miklós, a fénytechnikát Marton János, a hangtechnikát Hajas Attila jegyzi, az alpintechnikában pedig Zoltai György és Lengyel László működtek közre. A produkció létrejöttét a Romániai Nemzeti Kulturális Alap (AFCN – Administrația Fondului Cultural Național) a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

A koprodukciót november 15-én, csütörtökön 19 órától mutatják be a Háromszék Táncstúdióban, majd másnap, 16-án is játsszák. Az előadás itthon és Budapesten egyaránt műsoron lesz, Sepsiszentgyörgyön legközelebb februárban lesz látható. Jegyek a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában (tel. 0267-312104) és a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.

Online Jegyvásárlás
Következő előadások
2018. december 15. 19:00 óra
Danse noir / Háromszék Táncstúdió
2018. december 29. 19:00 óra
Lift / Háromszék Táncstúdió
2019. január 17. 19:00 óra
Lift / Háromszék Táncstúdió
2019. január 23. 19:00 óra
Romeo & Julia / Háromszék Táncstúdió
2019. január 27. 19:00 óra
Danse noir / Háromszék Táncstúdió