Ütközések - A Nagyvárad Táncegyüttes vendégjátéka


Március 14-én, kedden 13 és 19 órától a Nagyvárad Táncegyüttes Ütközések című előadása lesz látható a Háromszék Táncstúdióban. 

Az előadás a ma emberéről szól. Férfiakról és nőkről, olyan történetekről, amelyek önállóan is érvényes események, de összességében egy változatos képet mutatnak rólunk. Milyenek vagyunk? Harcolunk egymással és magunkkal, támogatjuk és eltiporjuk egymást, elfogadunk és kitaszítunk, együtt sírunk és nevetünk. Naponta ütközünk, szétválunk, majd újra egymásra találunk.Vékony és veszélyes ez a vonal, hiszen ki tudja valójában, hogy hol húzódik meg a határ a szerelem és a kegyetlenség, a bosszú és a megváltás között!


Az előadás képek, metszetek rólunk, emberekről.

„A koreográfusok etűdjeiből összeállított előadás nem akar semmit megmagyarázni vagy kinyilatkoztatni. Helyzeteket, történéseket, elképzelt és megélt eseményeket állít reflektorfénybe, olyan dolgokat mutat fel, amelyekre a nézők is könnyen ráismerhetnek, s amelyekkel azonosulhatnak.”- vallja az alkotás dramaturgja Szalay Tamás, Bánffy Miklós- és Lyra-díjas koreográfus, dramaturg, a Magyar Táncművészek Szövetségének ügyvezető titkára.
 

Előadók
A Nagyvárad Táncegyüttes tánckara: Brugós Sándor Csaba, Forgács Zsombor, Forgács-Popp Jácint, Kacsó Bálint, Kerekes Dalma, Rácz Lajos Levente, Schmith Nándor Gyula, Szabó Enikő Ágnes, Szigeti Szidónia, Tímár Tímea, Tőkés Imola
A Nagyvárad Táncegyüttes zenekara: Bartalis Botond, Dallos Levente, Székely Boglárka, Székely István, Szukits Éva, Veres Lóránt

Alkotók
Zeneszerző: Cári Tibor
Díszlet, jelmez: Cristina Breteanu
Dramaturg: Szalay Tamás
Koreográfusok: Andreea Belu, Brugós Sándor, Dimény Levente, Györfi Csaba, Juhász Zsolt, László Csaba, Kerekes Dalma, Tőkés Imola, Baczó Tünde
Rendező: Dimény Levente
 

A 13 órától kezdődő előadásra iskolai csoportok jelentkezését várják szervezőink a 0728 085091-es (Bálint Erzsébet) valamint a 0721 139882-es (Szilágyi László) telefonszámokon.

Helyet előjegyeztetni, jegyet vásárolni a Kulturális Szervezőirodában lehet. Nyitva tartás naponta 10-16 óra között, pénteken 11-13 óra között, valamint előadások előtt egy órával.
(telefonszám 0267-312104)

Az előadás megvalósítását a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

 

   

Online Jegyvásárlás
Következő előadások
2021. január 22. 19:00 óra
Pam Param / Háromszék Táncstúdió
2021. január 24. 19:00 óra
Pam Param / Háromszék Táncstúdió
2021. január 30. 19:00 óra
Pam Param / Háromszék Táncstúdió