Turnéra indul az M Studio
Legújabb produkciónkat mutatjuk be 2017 január 28. és február 2. között Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Temesváron. A Fehér Ferenc által rendezett A Jó, a Rossz és a K**va Anyád című táncszínházi előadást január 28-án este 19 órakor a nagyváradi Szigligeti Színház nagyszínpadán láthatja a közönség, majd január 30-án délután 17 órakor, valamint este 19 óra 30 perckor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház stúdiószínpadán. Utolsó állomásunk a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, ahol február 2-án este 19 órakor mutatjuk be produkciónkat.
Az előadás címe eszünkbe juttatja a mára már ikonikussá vált A Jó, a Rossz és a Csúf című olasz-spanyol westernt, de az M Studio előadásában az eredeti történetből mindössze a cím és a hangulat szolgál alapul. A történet itt igen egyszerű. Egy kis közösségről szól, akik mindennapjaikat egymás közt élik meg és élik túl egy El Perdido nevű “akármilyen” kisvárosban. A mulatságnak és a párbajoknak itt hatalmas szerepe van. Feszült tekintetek, lóháton parádézó félistenek közt veszünk részt kőkemény harcokban az erkölcsi igazságokért. Aztán valami megváltozik...
Fehér Ferenc az M Studiónál rendezett legújabb előadása a western műfajával kísérletezik. Az általa megalkotott zenei világ szinte moziként tárja elénk a filmekből ismert vadnyugati mitikus történeteket. A zenei szféra viszont egy sajátos koreográfiával és humorral olvad össze, így teremtve lehetőséget a néző számára a westernnel való közvetlenebb találkozásra.
A vendégjátékok létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Vadnyom / Háromszék Táncstúdió 2025. március 26. 19:00 óra
Pappa mia! / Beszterce, Centrul Cultural George Coșbuc – Stagiune Dans 2025 2025. március 29. 19:00 óra
Hétből hat (Six out of Seven) / Háromszék Táncstúdió | Sepsi Showcase 2025