Szabó Hanga: Egymás történeteihez csatlakozva

A színpadon heten állnak, haton közülük háttal a közönségnek, ellenfényben. A tömegtől távolabb álló hetedik vérfagyasztó ordításba kezd. Menekül. Kitör. 

Minden színész hozzáadja a saját történetét az előadáshoz. Ezek a történetek egy-egy tárgy, mozdulat formájában jelennek meg a színpadon. Látunk pókembert, pingpongmeccset, mackóját szorongató kisfiút, miközben a helyzetek többségében a játékosságot megtöri egy-egy őrült kiáltás, kacaj. 
 

Fotó: Barabás Zsolt
 

A képzeletünkben megszülető történeteket lágy szövésű háló fogja össze. Ez a háló a mindannyiunkban ott rejlő vágy, hogy gátlások nélkül lehessünk önmagunk, hogy szabadjára engedhessük a bennünk lakozó kis szörnyecskéket. Mindannyian csatlakozunk egy-egy történethez. A színészek olykor megszakítják egymás jelenetét, máskor pedig azonosulnak társaik identitásával. 

Ábrándjaink és múltunk a személyazonosságunk része. De mi van akkor, ha a múltunk közös? Elkülöníthető az én vágyam a Te vágyadtól? Az én múltam a Te múltadtól?