Isten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szeme

Isten szeme


Tar Sándor A mi utcánk című regénye és más művei alapján. 


„Csend van, amit nem szabad sokáig kitartani, ez nem színház.”
Az M Studio új bemutatójának kiindulási alapja, Tar Sándor A mi utcánk című elbeszélés-füzére egy zárt falusi közösség széteső világát örökíti meg szociográfiai pontossággal és költői szépséggel. Bár az előadás számos reflexiót tartalmaz az író életrajzi drámáját, ügynökmúltját illetően, mégsem a hatalmi rendszerek által besúgásra kényszerített emberek sorsproblémájára fókuszál, hanem a megváltás reményében a rossz szándéktól mentes, elnyomó hatalomtól nem vezérelt közösségi hallgatást próbálja meg szóra bírni.

Az alkotóknak feltett szándéka szorgalmazni azt a társadalmi diskurzust, mely a közös múlt felvállalásának lehetőségét, a bűnök beismerése mellett, a megértés és a megbocsátás eseményeként is átélhetővé teszi az emberek számára.
 

SzínészekAmbarus Ádám
Bajkó László
Dávid Attila Péter
Fekete Mária
Keresztes Szabolcs
Nagy Eszter
Polgár Emília
Szekrényes László
Veres Nagy Attila
RendezőRácz Attila
ÜgyelőTasnádi Kinga
Isten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szemeIsten szeme
Online Jegyvásárlás
Következő előadások
2024. április 23. 20:30 óra
FIRE FLOW / Főtér (Szent György Napok)