flow fesztivál

Az M Studio a 2015/2016-os évadban fennállásának 10 éves évfordulóját ünnepli. Ez alkalomból kerül megrendezésre   november 27 – december 1. között a flow fesztivál Sepsiszentgyörgyön. A rendezvény keretén belül az M Studio történetének két meghatározó előadása mellett a kortárs európai színházművészet négy formateremtő produkciója lesz látható, a mozgásszínház műfajának különböző irányzatait mutatva be.

A flow jelentéstartalma a víz mozgását ragadja meg, áramlást, hömpölygést, sodrást, hullámzást jelent.

Az M Studio színházi formanyelvét is alapvetően a mozgás határozza meg. A kísérletező társulat sajátos nyelven beszél a világról, és a folyamatos újdonságkeresés jellemzi. Előadásai a romániai színházi törekvésekben úttörőnek számítanak, a fizikai színház, a kortárs tánc, a költői színház, a vizualitás és a próza határán teremti meg egyedi műfaját. Ebben az áramlásban, az eltelt tíz év során számos különböző nyelvezetet gyakorló alkotó, rendező dolgozott a társulatnál, a színészek találkoztak a cirkusz műfajával, bábjátékkal, fizikai színházzal, kortárs tánccal, balettel és prózai színházzal is. A társulat 10 éves évfordulójára rendezett fesztivál is ezt a dinamizmust, folyamatos újdonságkeresést, a műfajok közötti határelmosódást ragadja meg.

 

Program:

November 27., péntek

18:30 MEGNYITÓ
/Háromszék Táncstúdió/

19:00  M Studio: ROMEO & JULIA
Rendező-koreográfus: Uray Péter
/Háromszék Táncstúdió/

20:30 Közönségtalálkozó – M Studio, Uray Péter
         /Színház büfé/

November 28., szombat

19:00 Frenák Pál Társulat: BIRDIE
            Koreográfia és koncepció: Frenák Pál
         /Tamási Áron Színház - nagyterem/

20:30 Közönségtalálkozó - Frenák Pál Társulat
         /Színház büfé/

November 29., vasárnap

17:00 Fehér Ferenc: TAO TE
         Rendező-koreográfus: Fehér Ferenc
         /Háromszék Táncstúdió/

19:00 Szkéné Színház és Forte Társulat: A NAGY FÜZET
         Rendező-koreográfus: Horváth Csaba
         /Tamási Áron Színház - nagyterem/

22:00 Közönségtalálkozó – Forte Társulat
         /Színház büfé/

November 30., hétfő

19:00 Fehér Ferenc : HELLÓ, ZOMBI!
            Rendező-koreográfus: Fehér Ferenc
         /Háromszék Táncstúdió/

20:30 Közönségtalálkozó – Fehér Ferenc
/Színház büfé/

December 1., kedd

19:00 M Studio: SZEMÉLYAZONOSSÁG
Rendező-koreográfus: Fehér Ferenc
/Háromszék Táncstúdió/

 

Az előadásokra helyet előjegyeztetni, jegyet vásárolni a Kulturális Szervezőirodában és a www.biletmaster.ro oldalon lehet. 

Jegyárak:

Nagytermi előadásokra: 20 lej – felnőtt / 15 lej – kedvezményes
Stúdióelőadásokra: 30 lej – felnőtt / 20 lej – kedvezményes

* A Romeo&Julia és a Személyazonosság c. előadásokra érvényesek a standard jegyárak és a Tamási Áron Színház Ábel bérletei.

 

Támogatók:

A rendezvény létrejöttét támogatják:

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Kovászna Megye Tanácsa

Bethlen Gábor Alap

Combridge SRL

 

Partnerek:

Tamási Áron 

MOIRA Kulturális és Ifjúsági Egyesület