Danse noir - bemutatóra készül társulatunk

Barta Dóra rendező-koreográfus nevéhez az M Studio két nagysikerű korábbi produkciója fűződik, 2012-ben A pert, 2014-ben pedig a García Lorca háza c. előadást rendezte a társulatnál. Alkotói világa mindkét alkalommal különleges színfolttal gazdagította a társulat nyelvezetét és repertoárját.

Barta Dóra pár éve nagy sikerrel mutatott be egy, a népszerű amerikai író, Bret Easton Ellis művei alapján létrehozott előadást, a Danse Noir ennek szellemében halad tovább, mintegy az előző rész folytatásaként. Az előadás a film noir világát idézi meg, amelyben a bűnügyi történet középpontjában egy végzetes nőalak áll. Mindegyik történet mögött felfedezhetünk egy másik, sokkal régebbi történetet, hiszen a Femme Fatale alakja végigkíséri az európai kultúra történetét.  Az erotikus és érzéki csábítás, mely a nők alakjához tapad a Biblia óta, az intellektuális férfit a végzet asszonya karjaiba taszítja, ezzel újra zsigeri lénnyé változtatja, megfosztva józan ítélőképességétől.

Az előadás június 12-én (kedd) is megtekinthető 19 órától a Háromszék Táncstúdióban (évadzáró előadás is egyben).
Az előadás létrejöttét támogatta Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Moira Kulturális és Ifjúsági Egyesület, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap.
Jegyek válthatók a Városi Jegyirodában valamint a http://www.biletmaster.ro oldalon.

Online Jegyvásárlás