A tenger vonzásában

Az M Studio új bemutatója Horațiu Mihaiu rendezésében

Horațiu Mihaiu rendezésében és Mălina Andrei koreográfiájában készül a legújabb előadásunk. A tenger című produkciót február 16-án mutatjuk be a Háromszék Táncstúdióban.

Horațiu Mihaiu a kortárs román színház meghatározó alakja, a költői színház egyik meghonosítója Romániában. A képzőművészet irányából érkező rendező sajátos módon találkoztatja a verbális és nonverbális rétegeket előadásaiban. A látvány, a mozgás, a zene és a szöveg egybefonódásából olyan színházesztétikát teremtett, amelyben a vizualitás kerül előtérbe. Előadásainak műfaját szokatlan terminusokkal, színházi installációként, vizuális esszéként határozzák meg. Színháza gyakran inspirálódik kortárs zenei művekből vagy képzőművészeti alkotásokból. 

A rendező Henrik Ibsen A tenger vonzása című drámáját Ketil Bjørnstad norvég zeneszerző A tenger (The Sea) című zeneművével ötvözi. Az előadás megalkotására eredetileg a zenemű inspirálta, de víziójának színpadra állításához szüksége volt az Ibsen-darab erős irodalmi szövetére, ahogyan a hangsúlyos mozgásvilágra is – fogalmazott Mihaiu a sajtótájékoztatón. Éppen ezért kulcsfontosságú Mălina Andrei koreográfus munkája is a produkcióban.

Hogyan kezdünk el beszélni arról a világról, mely a múltat állítja a figyelem középpontjába? Ha már a szavak elfogynak, maradnak a víziók, képek, jelek, szimbólumok, melyek egyik valóságdarabtól elvezetnek a másikig. Ezért is válik az előadás központi motívumává a tenger, mely megszólaltatja a bennünk rejlő múltat, előhívja életünk jelentős momentumait, felébreszti a halhatatlanság iránti vágyunkat. Az előadás audio- és vizuáltechnikai eszközökkel, a prózai színház, a mozgásszínház, valamint a zene nyelvén teremt mindannyiunknak új lehetőséget, hogy töredezett emlékeink helyét újra megtalálhassuk.


Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta. A bemutató február 16-án, kedden 19 órától tekinthető meg a Háromszék Táncstúdióban, majd február 24-én és 25-én. Jegyek a Kulturális Szervezőirodában kaphatók.