română  |  english  |  RSS Feed
Uray Péter, művészeti vezető

Uray Péter, művészeti vezető

Uray Péter (54), koreográfus, rendező, színház-pedagógus.

A sepsiszentgyörgyi M Studio művészeti vezetője, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara, színművészet tagozatának tanára, a budapesti Panboro Színház igazgatója.
Célja: a mozgásművészet, a mozgás- és fizikai színházi működés komplex formájának kutatása, színházi előadások megalkotása során való formába öntése. A színház lehetséges útjainak keresése, a színész eszköztárának, belső képteremtő képességének és vitálkapacitásának minél szélesebb feltárása révén.
A mozgásszínházi, illetve az erőteljes színészi munkára épülő színházi forma kikísérletezése és működtetése. A mozgás világának teljes értékűvé tétele a színházi gyakorlatban.
Mozgásszínházi pedagógusként számos helyen tart kurzusokat, tanfolyamokat. Mozgásszínházi kísérletei, pedagógiai munkássága számos színházi társulat számára tette már lehetővé a mozgás teljes értékűvé tételét a színházi munkában, színészképző munkája túlmutat az ismert módszertani kísérleteken.

Mozgástervezői, koreográfusi munkák vendégként (az utóbbi években):

Vérnász – Sepsiszentgyörgy, R.: Bocsárdi László, ’00
Top Dogs – Bp. Katona József Színház, R.:Bagossy László, ’02
Rómeó és Júlia – Bárka Színház, R.: Csányi János, ’03
Fagyöngyszüret – Marosvásárhely, R.: Barabás Olga, ’04
Falstaff – Szatmárnémeti, R.: Béres László, ’04
Krimi – Kolozsvár, R.: Barabás Olga, ’05
Vadászgörény – Új Színház, R.: Bezerédi Zoltán, ’05
I. Erzsébet – Kaposvár, R.: Mohácsi János, ’06
A változó hold alatt – Marosvásárhely, R.: Barabás Olga, ’06
56 06 /Őrült lélek, vert hadak – Kaposvár, R.: Mohácsi János, ’06
Valahol Európában – Zalaegerszeg, R.: Kelemen József, ’07
A falu rossza – Kaposvár, R.: Mohácsi János, ’10

Fontosabb rendezői munkák (az utóbbi években):

Tavaszi áldozat – (Sztravinszkij) – Panboro Színház, Budapest (Hu), ’97 - fesztiváldíj ’98
Vendetta (F.G. Lorca „Vérnász”) – Panboro Színház, Budapest (Hu), ’99 - fesztiváldíj ’00
Legjobb Alternatív Együttes - díj ’00
Tranzit váró – Panboro Színház, Budapest (Hu), ’01
Macbeth – Panboro Színház, Budapest (Hu), ’02
Véred íze – Katona József Színház, Budapest (Hu), ’03
Vadak – nemzetközi produkció (magyar, román és litván színészekkel), ’03
Malom – Figura Stúdió, Gyegyószentmiklós (Ro), ’03 - különdíj ’04, ’05
Szép fehérség (Csehov „Három nővér”) – Panboro Színház, Budapest (Hu), ’04 - fődíj - ’04, ’05
Boszorkányhajsza (Salemi boszorkányok) – Szatmárnémeti Színház (Ro), ’05
Szaggató – Figura Stúdió, Gyegyószentmiklós (Ro),’05
Dokk (Woyzeck) – M Studio, Sepsiszentgyörgy (Ro),’05
Ördöghajsza – Kerekasztal Társulás, Budapest (Hu),’05 - különdíj ’06
A falu – Háromszék táncegyüttes – M Studio, Sepsiszentgyörgy (Ro), ’06
Álmatlanság – Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely (Ro),’07
Ünnep - cirkusz/színház – M Studio, Sepsiszentgyörgy (Ro),’07
Vadak – Csiky Gergely Színház, Kaposvár (Hu), ’08
Tavaszi áldozat – Kaposvári Egyetem (Hu), ’08
Hamupipőke – Griff Bábszínház, Zalaegerszeg (Hu), ’08
Romeo & Julia – M Studio, Sepsiszentgyörgy (Ro), ’08 - különdíj ’08,’09
Hamlet – M Studio, Sepsiszentgyörgy (Ro), ’09

Tanfolyamok:

60 órás tánc- és mozgásszínházi képzés, módszertani és mozgástechnikai alapok
Színjátszó-rendezői képzés; rendezéselmélet, rendezési gyakorlat
Tánc- és mozgásszínházi gyakorlat, ill. ua. drámapedagógiai programban
Mozgásszínházi színészképzés, koreográfiai ismeretek

 

© Copyright: M-Studio, 2008. Webdesign: http://www.voidart.ro/