română  |  english  |  RSS Feed

Hazatér erdélyi turnéjáról A Behajtó, az M Studio nagysikerű előadása!

Rendhagyó módon mutatta be új előadását az M Studio, ugyanis a megszokott hazai bemutató helyett ez alkalommal a kolozsvári közönség láthatta előszőr a Behajtó című produkciót. A Balla & Vajna Projects által szervezett 4x4 egyéni előadások minifesztiválja volt a házigazdája az M Studio két produkciójának is, hiszen nemcsak a Behajtó premierjére került sor hétfő este az Ecsetgyárban, hanem Nagy Eszter, Megöltem anyámat című egyéni előadása is képviselte a társulatot.

A hétfő esti viharos taps után önkéntelenül is felmerül a kérdés, van-e érezhető különbség közönség és közönség között, illetve az idegenben játszott bemutató és a nézők energiái befolyásolják vajon a színészek hangulatát vagy az előadás menetét.

A kolozsvári bemutatót követő kötetlen beszélgetés során az alkotók elmondták, az idegenben játszott bemutató kevesebb stresszel jár, ugyanis itthon semmilyen külső részlet nem vonja el a figyelmüket, napokkal a bemutató előtt beindul a főpróba heti drukk, ami egészen a taps elhalkulásáig tart. A kolozsvári bemutatót megelőzte az utazás, a tér bejárása és megismerése, technikai munkálatok, mind azok az apróságok, amelyek valamelyest elvonják a színészek figyelmét a bemutatóval járó izgalomtól. Kolozsváron már erős törzsközönsége van az M Studio-nak. Az ott játszott előadások mindegyike (Szép fehérség – még egyetemi bemutatóként, Dokk, Éden, Látogató, Romeo & Julia, Hamlet) komoly sikert ért el ebben a színházi kultúrában jártas városban. A szentgyörgyi bemutatók hangulata azonban mégis más. Itthon a közönség magáénak érzi a társulatot, együtt lélegzik vele, s követi, milyen változások, előrelépések láthatóak a színészek játékában.

A Behajtó nyelvezetében is megújítja az M Studio eddigi stílusvilágát. A három színészre épülő kamaradarab (Nagy Attila, Polgár Emília, Györgyjakab András) a fizikai helyzetek különleges értelmezésével teremt megrázó, vagy épp örömteli pillanatokat. A szoció-dokumentalista fizikai színházi előadás határoktól és beszélt nyelvtől függetlenül játszik el az összeomlás utolsó napjainak történetével. Egy nő és egy férfi egy élettérnek aligha nevezhető, ablaktalan, bérházban, kilátástalan körülmények között járja tehetlen kis köreit, amikor csönget a Behajtó. A történet a résztvevők mindegyikének bonyolult játszma-technikáját, túlélési reakcióit követi végig. Tartózkodás, provokációk, a megértés érzelmi rohamai, s alkudozás az agónia küszöbén.., „hogy maradnánk még, ha lehetne!”

A kolozsvári bemutatót a marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi előadások követték, amely után az M Studio hazatér Szentgyörgyre. És bár már három előadás van a hátuk mögött, a színészek újból megtapasztalják a főpróba heti drukkot, hiszen a hazai bemutatóra péntek este 7 órától kerül sor a Lajtha László előadóteremben, amelyre szeretettel várják a sepsiszentgyörgyi nézőket.

© Copyright: M-Studio, 2008. Webdesign: http://www.voidart.ro/