Bukarestben járt az M Studio
Őszinteség és tiszta színházi játék – ezekkel a jelzőkkel lehet leginkább összegezni az M Studio bukaresti szerepléséről írt kritikákat az Országos Színházi Fesztiválon.
Az M Studio a Hamlet c. fizikai színházi előadással képviselte a mozgásszínházi műfajt a bukaresti Színházfesztiválon. Az M Studio színészei november 3-án és 4-én játszottak, több mint teltház előtt. A Nemzeti Színház Műhelytermében sorra kerülő előadásra nemcsak a 180 ülőhely fogyott el még a fesztivál első napjaiban, de több tíz fiatal várta a bebocsájtást a nyilvánvalóan álló helyekre. A magyar közönségre nem annyira jellemző ováció fogadta a fővárosi szemeknek is újdonságot nyújtó előadást, a nézőtér egy emberként, állva tapsolta meg mindkét élményt, amit a társulattól kaptak. A Fesztivált követő sajtóvisszhang az előadás olyan aspektusaira hívta fel a figyelmet, amelyre az eddigi Hamletet ért színházkritikák ritkán tértek ki.
Az agenda.liternet végigközvetítette a Fesztivált, a szervezési időszaktól egészen az utómunkálatokig minden fontosabb eseményt dokumentáltak. Oana Stoica, a lap egyik kritikusa így fogalmazott a Hamletről: „Időnként, a képek csodálatosak. Hamlet, ahogyan az állványon lóg, mintha keresztre lenne feszítve, Gertrúd a ruhájába törli Hamlet vérétől mocskos kezét Polonius meggyilkolása után. Ofélia az abszolút áldozat, akit Hamlet is, Claudius is zaklatnak, még Polonius is és Laertes sem hagyják békén (bár az utóbbival lehet csak testvéri játékról van szó). Gertúd szexualitása lehengerlő és mindenkivel szemben megnyilvánul az ellenkező nem képviselői közül. Claudius, de még Polonius is áldozatául esnek, Hamlet a maga során szintén az uralma alá kerül (az ödipális motívum nem ritka a Hamlet feldolgozásokban). Az előadás szép, minden bizonnyal nagyszerű feladat a színészek számára, segíti őket, hogy megtalálják a testi kifejezőkészségüket, de meglehetősen összetett és így értelmezési nehézségeket jelenthet az egyszerű néző számára.”
A Yorick.ro színházi életből szemelgető oldalon Dana Ionescu méltatta az előadást. „Uray Péter Hamletje – eredeti kísérlet a román színházi életben – egy olyan, négy százada tanulmányozott területet tár elénk, amelyben minden színész mintha valami újat hozna a világra. Ebben a vízióban a 7 színész teste többet mond el, mint az elhangzott szavak. Így, az előadás végén, amikor elhagyod a termet, az ismert történet épphogy elkezdődik, új és régi kérdéseket hozva magával. Kizárólag a test nyelvezetét használva a színészek (Dávid Attila Péter, Szekrényes László, Polgár Emília, Nagy Attila, Fehérvári Péter, Györgyjakab Enikő, Bajkó László) óriási szuggesztív erővel vázolják fel Shakespeare híres művének bonyolult viszonyrendszerét. A színészek bátorsága, hogy szavak nélkül beszéljenek a tánc nyelvén, kétségkívül lenyűgöző, ugyanúgy, mint az a hatalmas befektetet munka is, amely sugárzik a színpadról. Az, hogy sikerült nekik, mindenekelőtt a nézőkben kiváltott érzelmekben és energiákban látszik, és amely végül egy látványos és erőteljes tapsban nyilvánul meg. Eképp, Shakespeare Shakespeare marad, a metafizika metafizika marad és az művészet pedig művészet marad.”
Az impulsul.blogspot.com oldalon megjelent cikk érdekesen indít: “Figyelem: ez az előadás vakságot okoz!”, majd így folytatódik: “A sepsiszentgyörgyi magyar társulat, Uray Péter védő szárnyai alatt, megmutatta, hogyan él a színház a folyamatos és valós borzongáson keresztül, amely egyébként az egyetlen, ami haladást szülhet, afelé vezethet. Ennek bizonyítására hadd említsek néhány ‘összetevőt’: a színészek egy folytonos, de kimeríthetetlen maratonban vettek részt, fölösleges megjátszások nélkül, egy szinte megmagyarázhatatlan őszinteséggel és nem utolsó sorban örömmel játszottak. Ez az expresszionista színház olyan őszinteséget közvetít, amit fáradhatatlanul keresek a színház termekben. A frenetikus jelenlét, a megélések és a szöveg elemeinek bensőségessége miatt a magyar színészek erőfeszítése egy igazi ünnepléssé válik, amelyen csakis visszafojtott lélegzettel lehet részt venni. Az előadás végén csak reménykedni merek, hogy lehetőségem lesz megnézni a másik tragédiát is, a két velencei szerelmesét, ugyanennek az Uray Péternek a rendezésében, akinek a “színészei” egy igazi, szívből jövő ajándékot hoztak a Színházfesztivál 20. kiadására.”
A fesztiválon való részvételt támogatta a Communitas Alapítvány.
