Deák Gyula Levente, igazgató |
Középiskolai tanulmányaimat a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban végeztem, majd a Kolozsvári Mechanika Tanszék gépészmérnöki szakán szereztem diplomát. Egyetemi tanulmányaim befejeztekor, 1984-ben, a kézdivásárhelyi Csavargyárhoz kaptam kinevezést, ahol 1990 tavaszáig dolgoztam.
Kézdivásárhelyi éveim alatt végig aktív tagja voltam a városban működő Népszínháznak, 1985-ben újraalapítottam a táncházat, melynek szervezője és oktatója voltam 1990-ig.
1986-ban átvettem a csavargyári műkedvelő néptáncegyüttes vezetését, ahol az együttes oktatójaként, koreográfusaként, táncosaként és előadásszervezőjeként dolgoztam. 1990 februárjában elindítottam a farsangi Kaláka megrendezését, melyet azóta minden évben megtartanak.
1990 tavaszán kaptam a felkérést a Kovászna Megye Tanácsától és a Kovászna Megyei Művelődési Felügyelőség részéről az újonnan megalapított Háromszék Állami Népi Együttes igazgatói tisztének betöltésére. A kihívást elfogadtam, jelenleg is ezt a beosztást töltöm be.
1992 nyarán kezdeményezésemre sikerült megalapítani a Lajtha László Alapítványt, melynek azóta is elnöki tisztét töltöm be. Az alapítvány a népzene- és néptáncmozgalmat igyekszik lehetőségeihez mértem támogatni.
2004 májusától a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöki tisztét töltöm be.














